A nátha szövődménye lehet, hogy a kicsi nem jól hall. Mikor kell orvoshoz fordulni?
Nátha után előfordulhat, hogy a váladék a fülkürtön keresztül a dobhártya mögötti dobüregbe került, ahol egészséges állapotban levegőnek kellene lennie.
Egészen kicsi koruktól kezdve a gyermekeknek szükségük van arra, hogy a szülőt szavatartónak ismerjék meg, hiszen ez a bizalom alappillére elkövetkező éveikben. Ha azonban az ígéretről megfeledkeznek…
…vagy ami még rosszabb, egy felelőtlen kecsegtetést nem váltanak valóra, a szülő ígérő szavait később a gyermek más esetekben is hazugságnak veheti. Mindez hosszú távra megingathatja a hitet a szülői őszinteségben, vagy a felnőttek szavahihetőségében. Ezért nem árt nagy óvatossággal bánni az ígéretekkel, és megfogadni néhány jó tanácsot.
A segített szobatisztaságról korábban egy hosszú sorozatszólt, ezúttal kifejezetten a sérült csecsemők szülei számára fontos szempontokat próbáltam összegyűjteni. (Konkrétan a Down-szindrómásokra vonatkozó adatokat és körülményeket említem, de ezek közül nagyon sok vonatkozhat másokra is.) Igazából a problémát az jelenti, hogy bár ők azok a gyerekek és szülők, akik számára a segített szobatisztaság (EC) mindenkinél több pozitívumot tartogat, és ők azok, akik számára mindenki másnál jobban megtérül a szemléletváltásra fordított energia - egyben ők azok is, akik ennek az energiának leginkább híján vannak. "Van elég bajuk e nélkül is."
Egyes településeken, például Zalaegerszegen és Szolnokon már bevezették a gondozási díjat a városi fenntartású bölcsődékben, sok helyen azonban csak a költségvetés elfogadása után döntenek arról, hogy a jogszabályi lehetőséggel élve az étkezési hozzájáruláson túlmenően kérjenek-e ilyen díjat a gyermekek után a szülőktől. Az MTI által megkérdezett intézményfenntartók válaszaiból az derült ki: sok helyen felmérik a szülők jövedelmi viszonyait, attól teszik függővé a döntést.
Alább összefoglalom, milyen információkkal gazdagodtam az előző cipős bejegyzések megírása óta, és milyen tapasztalatokat szereztem, mire 15 hónapos lett a babám.
Nekem a „három nap alatt bilire szoktatás”-szerű történetekről vagy az „egyik napról a másikra leszokik” biztatásról a „kevés szóval angolul” vagy „tanulj idegen nyelvet 10 nap alatt” üres reklámszlogenek jutnak eszembe. A mi szobatisztaságra való szoktatásunk hosszú történet, egyáltalán nem követendő példa, de most így utólag mégis sikerélményként könyvelhetjük el, mert még a harmadik év betöltése előtt célt értünk.
Vannak családok, közösségek, ahol a szobatisztaságra szoktatás a szülő első komoly vizsgájának számít. Bár nehéz persze elviselni az "ekkora gyerek és még mindig pelusban?" kezdetű felkiáltásokat, oda se neki - előbb-utóbb mindenki megszabadul tőle.