A monogámia, a kötődés és a szerelem

Az anya-gyermek kapcsolatban tanulja meg a gyermek azt a kötődést, mely később példát ad számára, hogy másokkal is kontaktust teremtsen, később pedig egy új társadalmi egységet hozzon létre: a saját családját. Nagyobb közösségekben is csak az tud felelősséget vállalni másokért, aki megismerte a szeretet első kötését. Az ember pedig ezután tudatosan hoz létre szoros kapcsolatra épülő szövetségeket.

Persze felmerül a kérdés, hogy ha olyan fontos a monogámia, mit tett azért az evolúció, hogy ez ne csak erkölcsi kérdés legyen, hanem az emberek motiváltak is legyenek erre. Sok fajnál megfigyelhető az „örök hűség", meglepő módon még madaraknál is (csókák, papagájok, vadludak).

A monogámiát tulajdonképpen a születéstől kezdve tanuljuk. Az anya szervezetében szüléskor nagy mennyiségű oxytocin nevű hormon szabadul fel, amely az agyban is fontos hírvivő molekula. Az oxytocin serkenti a méhösszehúzódásokat, és jó nagy adag jut a születendő újszülöttnek is. Anya és gyermeke tehát a születés pillanatában elárasztódik oxytocinnal, amit állatkísérletek alapján a társas kapcsolatok hormonjának neveztek el. Ugyanis amikor oxytocin jut az agyba, ösztönös erős vonzalom alakul ki azzal a személlyel kapcsolatban, aki „kézre esik". Patkánykísérletekben, ha egy állatnak oxytocint adnak be, azonnal barátkozni kezd a legközelebb álló fajtárssal. Ezért követték a vadludak is anyjukként Konrad Lorenzet, és ezért kötődik oly szorosan minden kisbaba anyjához. Ezért oly fontos az újszülöttet azon melegében a mama hasára tenni, hogy kihasználjuk a természet kínálta lehetőséget a szoros kötelék kialakítására. Hogy miért nem a bábát választja a csecsemő anyjának, abban egészen biztosan szerepe van annak is, hogy a magzat anyját már „belülről" megismerte; megismerte a hangját, a szagát, a szívverését.

Nyugtalan csecsemőknek magnóról visszajátszották anyjuk szívverését, s menten megnyugodtak. A világon majd minden nő a szíve fölött hordozza csecsemőjét, ez is azt mondja a babának: „Hallod? Én vagyok a te mamád." A kötődés kiépítése aztán tovább folyik, illetve olykor csak folyna. A szoptatás során a szopás ingerére az anya nagy mennyiségű oxytocint bocsát ki, amely serkenti a tejmirigyek összehúzódását, belejut a tejbe is, s ezen keresztül a csecsemőbe. Ismét mindkettőben kiváltódik a kötődési viselkedés és annak idegrendszeri lenyomata. Az oxytocin felszabadulása okozza az orgazmust is, és sok anya szoptatáskor orgazmust él át, vagyis az oxytocin egyben euforizál is. A szopás mint orális élvezet szintén nem mentes a szexuális örömöktől, mint azt Freud bölcsen megfogalmazta, hiszen sok fiúcsecsemőnek szopás alatt erekciója támad.

Oxytocin szabadul fel simogatáskor, babusgatáskor is, és mivel az idegrendszer kondicionálható, vagyis az ismétlődő feltétlen ingerekre kialakuló feltétlen válaszok egy idő után már a feltétlen ingerrel együtt jelen lévő ingerekre is kiváltódnak, az anya személye válik az oxytocin forrásává. Magyarra lefordítva: ha a szopás, a simogatás oxytocint szabadít fel, és ez szorongáscsökkentő, euforizáló és kötődési viselkedést kiváltó hatású, akkor egy idő után már pusztán az anya hangja, látványa, mi több, puszta elképzelése is egy kis oxytocinlökethez juttatja a babát. Vagyis a baba dependenssé válik a mamájától, mint egy kábítószertől. Ezért igényli állandóan a jelenlétét, ezért idealizálja, ezért képes mindenre a mama szeretetéért. Természetesen mindez kis módosítással igaz az apára is, ha az folyamatosan jelen van, ne adj isten már a szüléskor is. Az apának ugyanúgy el kell köteleződnie biológiai értelemben is az újszülöttel szemben, mint az anyának.

Vizsgálatok szerint a legtöbb gyermekekkel való visszaélés olyan apáknál fordul elő, akik vagy mostohagyermeküket nevelik, vagy távol maradnak a gyermekneveléstől.

Az eddigiekből két fontos dolog leszűrhető:

1. A kötődési viselkedést a gyermek tanulja, abban az értelemben, hogy az anya aktiválja benne az öröklött viselkedési-emocionális sémákat.

2. Ugyanezek a kötődési mechanizmusok aktiválódnak a felnőttkori szerelmi kapcsolatokban is, ez már csak adódik az itt felhozott példákból is: miért jó a simogatás, miért szexuálisan izgató a női mell, és miért izgató a mell simogatása stb. Mindez a csecsemőkorra és az anyaságra utal vissza.

Az a csecsemő, majd gyermek tehát, akit anyja „nem tanít" meg kötődni, vagyis nem tudja, és nem akarja számára a biztonságos kötődést nyújtani, az a gyermek felnőve nem lesz képes más személyekkel mély testi-lelki kötődést kialakítani.

Az anya és a gyermek kapcsolatának sérülései

Az oxytocin nagyon fontos, de vannak más hormonok is, és persze a folyamatok nyilván sokkal bonyolultabbak, számos pszichés tényező is belejátszik, és tudjuk, hogy a nem ingerelt agyterületek sem fejlődnek ki megfelelően. Pl. a kötődni nem képes pszichopatáknál bizonyítottan deficites a frontális lebeny működése. Itt most a lényeg az, hogy ha az anya nem tudja a csecsemőjében aktiválni a kötődési viselkedési rendszert, súlyos károkat okoz a gyermek későbbi fejlődésében. A kötődési zavarok talaján a későbbiekben különféle viselkedési, alkalmazkodási zavarok alakulnak ki, a kötődési zavart mutató fiatalok közt igen gyakori a kábítószerezés, a bűnözés, az iskolakerülés, majd később a depresszió és öngyilkosság. Aki ugyanis nem tud kötődni az anyához, nem tud kötődni semmihez, sem értelmes célokhoz, sem a fennálló értékekhez, s legkevésbé más személyekhez (maximum érdekeken keresztül).

De miért is nem tud az anya kötődést kiváltani? Mert ő maga is olyan családból jött, ahol nem tanult meg kötődni. Vizsgálatok szerint a kötődési zavarok generációról generációra adódnak át, bár némi vigaszt nyújtanak azok a vizsgálatok, melyek jelzik, hogy egy igen mély és bensőséges szerelmi kapcsolat megtörheti az átkot, és megtaníthatja a sérült lelkeket is kötődni. De sajnos ez a ritkább.

Majomvizsgálatokból tudjuk, hogy az anyától elkülönítve nevelt kismajmok később szexuálisan gátoltakká válnak, félnek a fajtársaktól, minden mozdulatukat fenyegetésnek észlelik, s kerülik a másik nem közelségét. Ha mesterségesen teherbeejtették őket, csecsemőjükkel durván bántak, elhanyagolták, vagy türelmetlenségből megölték őket. A megdöbbentő kísérletek minden mozzanatára beugranak fejünkben esetek a szomszédból, bűnügyek, amiket hallottunk, vagy csak türelmetlen, mindig ingerült anyák képe (netán épp a sajátunk).

Szendi Gábor

(Folytatjuk.)

Forrás: Lélekbenotthon.hu • Körkérdés: Szexuális szabadosság • 2002. augusztus 30.