A december hónap nem csak a magánadományok gyűjtésének legfőbb időszaka. A cégektől származó adományok kéréséhez különösen alkalmas ez az időpont. Nem elsősorban azért, mert a cégtulajdonosok és döntéshozók szíve ilyenkor erősebben olvadozik, hanem mert ebben a hónapban látják a cégek leginkább az éves eredményüket, ekkor tudják megítélni pontosan, hogy tudnak-e, és mennyit tudnak adományozni kedvenc civilszervezeteiknek.
Én azt kérném Karácsonyra, hogy a jövő évben ne kelljen minden hónapban azért rágódnom, ki tudom-e fizetni valamiből saját munkatársaimnak a megbízási díját, illetve be tudom-e fizetni valamiből saját járulékaimat. És ha még a saját fizetésemet is ki tudnám venni, az már Kánaán lenne.
A huszadik köntörfalazós levél kitörlése után átmegyek gerillamarketingbe, és őszintén megírom a nagy igazságot: Anyagi természetű megoldásokat keres Születés Hete Közhasznú Egyesület és annak feje, vagyis én. Magyarul: pénzre van szükségünk. Sokszor kevés az pont elég lenne.
Forrás: Születés Hete Közhasznú Egyesület elnöksége
2011. november 18., péntek 22:05
Köszönjük a rengeteg biztató levelet, amiben biztosítottatok minket támogatásotokról. A visszajelzések alapján úgy látjuk, Születés Hetére szükség van, a Születés Hetét nagyon sokan szeretik és nagyon sokan tartják fontosnak és jelentősnek.
Az is kiderülhetett számunkra, hogy a Születés Hetét mégiscsak többen szeretnék megszervezni, csupán egy "picit" elfeledkeztek a határidőkről. Most azonban már nem vonjuk vissza szavunkat, 2012-ben nem szervezzük meg a rendezvényt.
Forrás: Születés Hete Közhasznú Egyesület elnöksége
2011. november 13., vasárnap 19:38
Ez lenne a tizedik...
Sajnálattal tudatjuk, hogy a 2012-es esztendő májusára egyesületünk anyagi és emberi erőforrásokból fakadó nehézségei miatt nem tudja felelősséggel megszervezni a Születés Hetét.
Utolsó mentsvárunk lett volna az idén bevezetett éves egyesületi tagsági díj mértékével megegyező 6000 Ft regisztrációs díj bekérése a helyszínektől. Ez is csak abban az esetben mozdította volna előre ügyünket, ha az eddigi évekhez hasonlóan legalább 80 helyszínnel tudtunk volna szerződést kötni. A jelentkezési határidőig azonban összesen 24 szervezőjelölt jelezte regisztrációs felületünk segítségével szerződéskötési szándékát. Elnökségünk a költségvetést gondosan áttekintve, felelős döntést hozott:
2012 májusára nem szervezzük meg a Születés Hete Országos Rendezvénysorozatot.
Mi lesz helyette? Egyesületünk internetes tájékoztatással igyekszik tovább segíteni a szülés körüli időszakban lévő családokat. Kismamakönyvtár honlapunkatwww.kismamakonyvtar.hu igyekszünk továbbfejleszteni, bővíteni. A gondosan válogatott cikkek feltöltésén kívül minőségi programoknak előadásoknak, tanfolyamoknak, csoportoknak, segítő szervezeteknek szeretnénk ingyenes hirdetési felületet biztosítani. (Az ingyenesség természetesen nem vonatkozik a kereskedelmi jellegű hirdetésekre.)Így valósulhat meg egy nagyon régi projekt-álmunk: az Egész Évben Születés Hete.
Mi lesz 2013-ban? Amennyiben a feltételek változnak, tehát legalább nyolcvan szervező jelzi komoly szándékát a 2013-as Születés Hete megszervezésével kapcsolatosan, akkor természetesen újra leülünk a vezetőséggel a fehér asztalhoz. A regisztrációkat folyamatosan várjuk. Jelentkezési határidő 2012. október 20. Akik 2012-es évre jelentkeztek, azoktól szeretnénk megkérdezni, vállalnák-e a szervezést ugyanezen feltételekkel 2013 májusában. Addig azonban arra kérünk mindenkit, senki ne használja a Születés Hete nevet, mert a névhasználattal kapcsolatosan egyesületünk továbbra is minden jogot fenntart.
Jubileumi Születés Hete A legközelebbi rendezvényünk a tízedik alkalom lesz, vagyis lenne. Talán nem is árt, ha két éven keresztül készítjük elő, hogy méltóképpen ünnepelhessük a szülés-születés csodáját. Ha vállalkozunk a megszervezésére, azt csakis felelős alapokkal, minőségileg a maximumot nyújtva szeretnénk megtenni.
Szeretettel várjuk hozzászólásaitokat: A Születés Hete Közhasznú Egyesület elnöksége
Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javasriptet.
-ra várjuk leveleiteket, illetve regisztrációs szándékotokat 2013 májusára.
Több település adott otthont az elmúlt héten a születés hete programsorozatnak. A megyeszékhelyen szombaton sűrűsödtek az események, de pénteken a szülészetre is benézhettek a leendő szülők.
A játékos foglalkozásra óvodás korú gyerekeket és a szüleiket várom szeretettel. Mesélek a születés csodálatos természetéről, bemutatom ezt a folyamatot egy rongybabán, majd ezt követően a gyerekek a szervezők által biztosított felügyelet mellett játszhatnak, miközben a szüleikkel folytatjuk tovább a beszélgetést arról, hogy...
“Mennyit és hogyan alszik a pocakomban a kisbabám? Mennyit és hogyan alszik 3 hetesen, 3 hónaposan és 3 évesen? Miért van ez így? Hogyan pihenhetek én és a családom a legjobban? Hogyan kerülhetem el, hogy az életünk ne az alvásproblémák körül forogjon, (hanem a nyugodt alvás annak természetes része legyen?) Hol és milyen körülmények között van biztonságban a gyermekem alvás közben?
Bálint doktor urat egy kerekasztal beszélgetésre hívtuk meg. Szeretnénk, ha elmesélné náluk hogyan sikerült megvalósítani az alternatív szülészetet. Az előadó áttekinti a magyarországi szülészet elmúlt 20 évét.Beszámol a budapesti Szent Imre Kórház Szülészeti Osztálya alternatív „kínálatáról”.
Miért fontos a mese? Mi a különbség mese és mese között? A CD és az anya, apa hangja között? Esti mese gyanánt DVD, egyedül, ágyból nézve, és az esti összebújás között. A pokémonok, hupikék törpikék és Fehérlófia, vagy éppen Hétszünyű Kapanyányi Monyók között? Meséljünk gyermekeinknek!
Az AnyaBaba-barát Ellátás modellje szerint az Anya és a Gyermek a várandósság, a szülés, valamint a szoptatás időszakában kölcsönösen eggyé forrott egységet alkot. A Nemzetközi Anya- és Bababarát Szülészeti Ellátásért Kezdeményezés az Egészségügyi Világszervezet ajánlásai mentén számos nemzetközi szakmai szervezet csatlakozása mellett 10 lépésben foglalta össze azokat a teendőket, melyek az optimális anya- és bababarát szülészeti ellátáshoz vezetnek.