Boldogasszony

Az ember az egyetlen lény, aki képes így túlemelkedni az egysíkú, földi létezésen. Az őshitben az Atyaúristen mellett az Anyaistennőnek legalább akkora szerepe volt, ezt bizonyítja a magyarok máig jelentős Boldogasszony-kultusza. Ez a termékenységadó, gazdagságot biztosító, védelmező, házat-hazát óvó anyai istenség a magyar hitvilágban a Világfában élő, vele voltaképpen azonos Boldogasszony, aki az égen Tejútként jelenik meg. A mítoszok szerint a Tejút úgy keletkezett, hogy a mitikus ős, pl. Árpád anyja melléből szökött a tej az égre. Az anyatej is ezt az isteni erőt közvetíti. Fehérlófia háromszor hét évig szopott, hogy azután próbára tegye erejét. Régen valóban úgy gondolták, hogy a hosszú ideig tartó szoptatás ad a leánynak szorgalmat, a fiúnak vitézséget.

Boldogasszony a házasság, terhesség, szülés pártfogó istensége. A magyaroknál az anya várandós: várja a gyermekét, áldott állapotban van, mert Boldogasszony termékenységhez juttató áldása van rajta. Boldog (vagyis szent) állapotnak is nevezték a gyermeket váró (Isten ments, hogy terhes legyen!) asszony állapotát, akivel gyengéden is bántak, mivel Boldogasszony védelmezi, az anya pedig őt képviseli, jeleníti meg a neki kijáró tisztelettel az emberek világában. [Szerkesztői megjegyzés: a terhes szó nem a teher, súly, hanem a tereh (boldogság) szóból – melynek jelentése térben-időben kiteljesedő, gyönyörűséget okozó – származik.]

Gyalázatos embernek tartották, aki kezet emelt ilyenkor a feleségére. A nők közül a hagyományos társadalomban az került méltó és megbecsült helyére, aki utódot hozott a világra, gyermeket szült, anya lett. A viselős asszony védtelenebb az ártó erőkkel szemben, ezért kifordítva hordja az ingét, hajába piros szalagot köt. A szülő nő régen a Szent Bába, Szülőboldogasszony oltalmába ajánlotta magát, az ő segítségét kérte a könnyű szülés érdekében.

Korábban, a nomád időkben szülősátorban különült el a családjától, mert rájuk is veszélyesek lehetnek az ártó, gonosz lelkek, amelyek körülveszik a másállapotos nőt, a gyermekágyas anyát és gyermekét. Boldogasszony védelmét biztosította a piros, élet s a tűz színét jelképező, rontáselhárító hatású szalag viselése mellett, az erre az időre alkalmilag összeácsolt és szemmel való rontástól óvó cifra sátorlepedővel is elfüggönyözött Boldogasszony ágya, amelyet az anya a szülés után szertartásosan foglalt el. Piros kendőt tettek az ágy elé is és a bába ilyenkor megkérdezte az anyától: „Hova mégy?" „A Boldogasszony ágyába", válaszolt ő, s így ment ez háromszor.

Az anya mindvégig fejkötőt viselt az ágyban, hiszen lelkének, az íznek az a székhelye, ott a legvédtelenebb. A gyermekágyas anya és a csecsemő negyven napig maradt Boldogasszony ágyában, ezalatt a bubalátogatóba érkező komák látták el élelemmel. Az anya elvonulását a negyven nap elteltével az avatás szertartása során oldották fel. Őt magát és gyermekét füsttel és tűzzel tisztították meg, a lángok fölött átemelték őket, s csak ezután szedhették szét ágyát, mikor már megszűnt felettük a gonosz hatalma.

Boldogasszony mint természetfeletti gondviselő védi tehát az anyát és gyermekét, és az ő tisztét veszi át, viszi tovább vele azonosulva az anya, hiszen az ő feladata a gyermek számára felnövekedéséhez védelmet biztosítani. (Az ízek közül az édes az, ami a növekedést elősegíti, s az anyát nevezik elterjedt, kedvelt szóval édesanyának is!) A fejletlenül, betegesen született, ideges, folyton síró gyermeket jelképesen újra átvezetik a szülésen, például az anya két lábát jelképező kétágú fa között adják át, hogy a Boldogasszony-Világfát, Anyaistent is megjelenítő fa által egészségesen újraszülessen.

A hagyományos parasztcsaládban a gyermekkel felnövekedtéig – a már nem munkaképes öregeken kívül – nagyrészt csak az anya foglalkozott, ő látta el, etette, ruházta, nevelte. Ő, vagy saját édesanyja, a nagyanya készítette el a lánygyermek kelengyéjét. A fiú megóvása arra kötelezte az anyát, hogy mikor az házasulandó korba lép, megakadályozza körülötte a lányok bűbájoskodását. Erre már az újszülött első fürdetésekor figyelt, és ezért az apa csizmakapcáját tette a fürdővízbe. A záró praktikák közé tartozott, mikor a leánykérőbe induló fia után sótörő botot hajított, hogy szerencsével járjon, majd egyértelmű utalásként, szótlan jókívánságként a fát a sótörő mélyébe dugta. Ha viszont elkísérte a fiát, ugyanezzel a bottal a lányos háznál titokban megütötte háromszor a sarkot, mert úgy tartották, a kiszemelt jövendőbeli nem tud így ellenállni a kérésnek. Döntő szerepe a házasság létrejöttében olykor még abban is állt, hogy néhol ő kérte meg fia számára a leány kezét.

Az anya a mesékben is legtöbbször a hős útjára bocsátójaként jelenik meg, aki a kapott bölcsesség szimbólumaként hamuban sült pogácsát ad útravalóul világgá induló fiának. Máshol az anya az emberi lélekben elszabaduló ösztönöket jeleníti meg, aki Boldogasszony mint anyaistennő ellenképeként a sárkányok alvilági anyja, olykor az Alvilág feje, boszorkány, s anyaként áll bosszút a hősön megölt gyermekeiért. Egy másik mesében az anya egyedül él fiával az erdőben. A fia vadászat közben rátalál a sárkány várára, legyőzi a sárkányt és elzárja. Anyja azonban a tiltása ellenére kiszabadítja, szerelembe esik vele, és elhatalmasodó szenvedélye nyomán erősödő gonoszsága egészen odáig vezeti, hogy fia elpusztítására tör.

Az anyai természet, az anya archetípusának sötét oldala jelenik meg a mesebeli mostohában és a banyában is. Az anya eképpen egyrészt a szülés és szoptatás által az élet, a földi létezés eredője és fenntartója, aki mikor a lelket rábízzák földi, anyagi testet teremt neki, de alakjában a teremtés egyesül a pusztító aspektussal is, hiszen aki életet ad, azzal a kezdettel a véget, a meghalás folyamatát is elindítja. Innen nyelvünk legősibb rétegeiből az öl szó jelentéseinek összefüggése és az anyaöl kifejezés mélyebb értelme. Az anya a forrása mindannak tehát, ami él-hal…

Más mesékben a transzcendens, halálon is túlmutató anyai szeretet jelenik meg úgy, hogy az anya halála után is segíti gyermekét: sírján fa nő, melyben az anyai szellem tovább él – mint Boldogasszony a Világfában! – és aranyalma terem rajta, amit csak fia vagy leánya tud leszakítani. Megint máshol a kép még áttételesebb: az anya tündérré válik – a tündérek Boldogasszony Világfán lakó segítői – és így segíti a hős sorsának alakulását.

(Vége.)

Csörgő Zoltán