A közzétett magyarországi adatok szerint a felnőttek egyre később kötnek házasságot, s a nők nem ritkán harmincöt éves koruk után vállalják első gyermeküket.

Nemrég röppentette föl a média azt a hírt is, hogy egy hatvanöt éves román asszony gyermeket szült mesterséges megtermékenyítéssel. Úgy tűnik, az ember ezen a területen is megkapta az eszközöket, hogy a természet folyamataiba beleszóljon, s a társadalmi szokásrendszert fölülbírálja. De vajon megvan-e hozzá a józan belátása? Egy felmérés szerint a harmincon felüli fiatal férfiak, akik a házasság megkötésétől ódzkodnak, legtöbbször az évek folyamán kialakult szokásaikhoz ragaszkodnak. Megszokták, hogy saját maguk urai, és hogy másért nem felelnek, csak magukért. Ha ilyenkor mégis megnősülnek, fájdalmasan, mintegy áldozatként élik meg a szabad élet feladását. Az apai örömök sokuk számára túl nagy tortúrát jelentenek. Mindezt úgy érzékelik, mint az addigi életvitel derékba törését. Nehezen viselik el, hogy ettől kezdve a gyerek az abszolút úr a háznál, hozzá kell a napirend egy részét idomítani, s hogy az első másfél évben még alvászavart is okoz a kisgyermek életszükségleteinek a kielégítése. A kalandozást, a túrázást, a világjárást a családdal el sem tudják képzelni.

Érzelmi válság a családban (Grezsa Ferenc pszichiáter)

Amíg 1990-ben a 25-29 éves férfiak mintegy kétharmada, a nők több mint háromnegyede volt házas, addig napjainkban e korcsoportban a férfiak alig több mint egyharmada, a nők valamivel több mint a fele az. Az 1990. évi népszámlálás óta mintegy két és félszeresére nőtt az élettársi kapcsolatban élők száma. Jelentősen csökkent a gyermekvállalási kedv, a feleségekre jutó gyermekek száma az évtizedek során a felére esett vissza. (KSH) Ezek az adatok nem egyszerűen az életvezetési minták megváltozását, hanem – azzal szoros összefüggésben – az érték- és normarendszer jelentős átalakulását is jelzik. Jó okunk van föltételezni, hogy az emberek érzelmi alapszükségletei: az elfogadás, a megértettség, az érzelmi biztonság, az empátia, a szeretet és támogatás nyújtása és megszerzése iránti igények változatlanok. A családszerkezet változásának tükrében tehát állítható, hogy sok családban sajátos mentális, leginkább talán az érzelmi kielégítetlenséggel jellemezhető állapot uralkodik.

Holtodiglan-holtomiglan (Horváth-Szabó Katalin pszichológus)

Ősi magyar szokás szerint a keresztény esküvőkön a jegyespár holtig tartó hűséget, kitartást vállal és fogad egymásnak, vagyis elköteleződnek egymással. Az elköteleződés komoly döntés valaki és valami mellett. Felelősségvállalás a másikért, függőségvállalás és előre nem látható nehézségek vállalása. Az elköteleződés lényegéből fakadóan lemondással, más választások korlátozásával is jár. Hiszen aki döntött valaki mellett, nem dönthet ugyanakkor egy másik személy mellett is. A kapcsolaton kívüli döntéseit is igazítania kell a házastárs elképzeléseihez, igényeihez. Az önként vállalt lemondás és a társhoz való igazodás miatt sokan az elköteleződést szabadságuk korlátozásának tekintik, és könnyítő feltételeket adnak maguknak, vagy egyáltalán nem vállalják.

Napjainkban egyre több az élettársi kapcsolat, melyet az érintettek próbaházasságnak tekintenek, de az együttélési kapcsolatok hátterében a legtöbb esetben a bizalom hiánya és az elköteleződéstől való félelem lappang. Az együttélés oki tényezői között szerepelhetnek a párok személyiségének sajátosságai: lázadás a konvenciók ellen, félelem mindenfajta hosszú távú döntéstől, éretlenség a felelősségvállalásra, bizalmatlanság, félelem az intimitástól, a csalódástól. Az elköteleződés hiányából eredő bizonytalanság arra ösztönzi a pár tagjait, hogy más területen keressenek fogódzókat. Előtérbe kerül így a karrier, az önérdek, a függetlenség igénye.

Kései kirepülés (Dr. Csiky Miklós gyermekpszichiáter)

Miféle tényezők húzódhatnak meg e jelenség mögött? Különösen párkapcsolati nehézségeknél szoktuk hangsúlyozni, de minden kapcsolatra igaz, hogy „mindig kettőn áll a vásár". A késői kirepülés jelenségénél is jó, ha megvizsgáljuk mindkét oldalt: a szülőkét ugyanúgy, mint a felnőtt gyermekükét. A gyermek szempontjából fontos tényező a múlt század hatvanas éveitől egyre erősebbé váló individualizmus gondolatmenetére alapoz: „Mosnak rám, főznek rám, nem kell albérletet fizetnem, minek mennék el innen?"

A hangoztatott kényelmesség mögött sokszor a jövőtől való félelem húzódik meg, az önmagukba vetett bizalom hiánya, mely az érzelmi éretlenségből, a ki nem próbáltságból, a be nem avatottságból fakad. Ok lehet persze a gazdasági alap hiánya is, mely a mai életpályakezdők egzisztenciális (valós, de néha eltúlzott) bizonytalanságának forrása. A szülők félelmében társadalmunk sajátos értékrendje bukkan felszínre válságot okozva: az eltúlzott gyerekközpontúság.

Ha a gyermek adja a fő értékét, tartalmát a szülői pár kapcsolatának, érzelmi üresség, értékvesztés követné a kirepülést. Nem ritka jelenség, hogy az egyik vagy mindkét szülő nem képes elengedni gyermekét. A félig elengedés is rengeteg bajt, szenvedést okozhat gyermeküknek, akár párkapcsolatban él, akár egyedül. A rosszul értelmezett tapintat jegyében nem akarják – bár a bölcs természet ad erre példát – kilökni a fészekből a felcseperedett fiókát. Bármi is az oka a késői vagy akár el is maradó kirepülésnek, a későn kezdett házasságokba kevesebb gyermek fér bele, s a kitolódott szülői kor nem kedvező a gyermek számára, sem a testi, sem a személyiségfejlődés egészségét tekintve.

„Egy gyermek, de legyen tökéletes" (Dr. Szathmáry Gábor szülész-nőgyógyász)

Világszerte általános jelenség, hogy a nők egyre később szülik első gyermeküket. Úgy gondolják, először meg kell alapozniuk saját egzisztenciájukat. Ma már ritka, hogy valaki tanulás közben vállaljon gyermeket. Egy-két egyetem elvégzése, álláskeresés, a munkahelyen való beágyazódás, és már harminc év fölött vannak, mire a gyermekvállalásra gondolnak. Tudni kell, hogy azok a tüszők, amelyekből a petesejtek kialakulnak, velünk együtt születnek, ezért egy 35 éves nő esetében 35 évesek, és ilyenkor sokkal gyakrabban fordul elő kromoszómahiba. Ezért ajánlják föl az ilyen kismamáknak a kromoszómavizsgálatot, de ezzel nem kötelező élni.

A várandósság és a szülés szempontjából a huszonéves kor az ideális, persze ez egyénenként változó. Van olyan harmincöt éves, aki huszonöt évesnek megfelelő állapotban van, de olyan is, aki negyvenöt évesnek megfelelőben. Fiatalabb korban ritkábbak a szövődményes terhességek és szülések, idősebb korban gyakran végeznek császármetszést komplikációk megelőzésére. Szülészeti szempontból a második-harmadik gyermek születése többnyire nem okoz olyan problémát, mint ha valaki első gyerekét szüli 35 éves kora után. Ha valaki 35 év fölött szüli első gyermekét, akkor valószínűleg már nem vállalkozik egy vagy két gyereknél többre, annál kevésbé, mert a társadalom elvárása, hogy a megszületett utódok legyenek tökéletesek, igen erős. Ma már olyan is előfordul, hogy nyúlajak miatt megszakítanak egy terhességet, pedig ma már tökéletesen operálható ez a kis hiba. Azok a társadalmak, amelyekben ezek a tendenciák erősödnek, demográfiailag halálra vannak ítélve.

Forrá: Képmás • 2005. március 2. 16-17. oldal