A névanalízis szerint a ?Dorottya" olyan személyiség kialakulását segíti, aki élvezi, ha munkáját hibátlanul és zavartalanul végezheti el. Igyekszik minden esetben befejezni azt, aminek nekilátott. Szereti, ha egyedül dolgozhat, a saját tempójában, lépésről-lépésre jól átgondolva, amit tesz. A hirtelen, váratlanul bekövezett változást vagy változtatást rosszul kezeli, ilyenkor nem, vagy csak nagyon nehezen tud alkalmazkodni az újonnan kialakult helyzethez, frusztrálttá és feszültté válhat.
A Dorottya görög eredetű név. Jelentése Isten ajándéka. A magyar név a latin Dorothea változatból származik.
Szent Dorothea előkelő család sarja volt, a III. században élt. Keresztény hite miatt sokat kínozták, végül halálraítélték. Amikor a vesztőhelyre kísérték, egy járókelő gúnyolódva arra kérte a szentet, hogy a paradicsom kertjéből küldjön majd neki virágot. Dorothea halála pillanatában egy bíborpalástba burkolt, csillagkoszorús ifjútól gyönyörű kosarat kapott. Ezt küldte el virágokkal, gyümölcsökkel megrakva a hitetlen utcai gúnyolódónak. Szent Dorottyát választották védőszentjüknek a kertészek és virágárusok.
Kanizsai Dorottya, egyike a híres magyar nagyasszonyoknak a XVI. század első felében élt. Három király is elismerően szólt műveltségéről, tiszteletreméltó egyéniségéről. Valamennyien az ország első asszonyának tartották. Első férje ? Ulászló uralkodása idején ? Geréb Péter nádor volt, akivel boldog házasságban élt. Férje halála után annak hamvai fölé kápolnát emeltetett, misealapítványokat tett, hogy lelki üdvéért imádkozzanak. Másodízben az indulatos és nagyhatalmú Perényi nádorhoz ment nőül. Bár Dorottya asszony ura első házasságából való két fiát sok szeretettel vette körül, azok nem fogadták el anyjuknak.Perényinek nádori és báni hivatala miatt gyakran kellett utaznia. Útjaira Dorottya is elkísérte. Gyakori vendég volt a királyi udvarban, ahol igen nagyra becsülték. A fiatal II. Lajos király az esztergomi érsek útján kérte a nagyasszonyt, fogadja Hainburgban az ő királyi mátkáját, Mária hercegnőt. ?A főasszonyok között ? amint méltó is ? nagyságodé legyen az első hely, és az első tisztség." Amikor Perényi nádor halála után az özvegy II. Lajostól a Geréb és a Kanizsai címer egyesítését kérte, a király a következő szavakkal adta engedélyét: ?...megindíttatva... a legszebb erények nagy számától, amikkel Kanizsai Dorottya asszony tündöklik... megadjuk néki a kért címerbővítést." Történeti adatok bizonyítják, hogy a nála szolgáló lányokat kiházasította, a nemesifjakat szolgálatukért birtokkal jutalmazta. Templomokat, kápolnákat építtetett, udvara népével egyházi ruhákat varrt és hímzett. Enyhíteni próbált minden szenvedésen, támogatta a nyomorultakat.Bár a nagyasszony politikával kevésbé foglalkozott, a király és a főurak nagy tisztelettel szólították olykor tanácskozásaikra. Így történt ez a nehéz emlékű 1526-os évben is, amikor a tolnai gyűlésre hívta őt a király. Emberi nagysága, mély vallásossága ? és nem utolsó sorban praktikus gondolkodása ? semmiben sem mutatkozik meg jobban, mint a mohácsi vész halottainak eltemettetésében. A csatamezőn fekvő tetemekhez csak a vadállatok és a hullarablók mertek közelíteni. Amire férfi nem vállalkozott, véghez vitte egy erős lelkű asszony. Saját pénzén négyszáz embert fogadott, az elesetteket elhantoltatta, papjaival a hamvakat megáldatta, templomaiban misét mondatott értük.
A gyöngéd, körültekintő gondosság hatással volt a Kanizsai család, a testvére árván maradt gyerekeire. Követték tanácsait, lesték minden szavát. Ferenchez nagy reményeket fűztek, de a Kanizsai család szeme fénye és utolsó férfisarja fiatalon elhunyt. A lányka azonban Magyarország legünnepeltebb asszonyává vált. A sors különös játéka, hogy ? nagynénjéhez hasonlóan ? ő is nádorispánné lett. Bőséges alkalma nyílt jóságának, nemességének gyakorlására. A Dorottya név hallatán talán mindenkinek eszébe jut Udvaros Dorottya, a sokoldalú színésznő, aki szerepeiben éppúgy tud szép és ártatlan lenni, mint amennyire képes és mer eltorzult arccal dühöngeni, s aki attól sem retten vissza, hogy egy szerep kedvéért tar koponyával járjon hónapokig.
Pályáját a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a szolnoki Szigligeti Színházban kezdte, melynek három esztendőn keresztül volt tagja. Ezután 1981-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött, a következő évtől pedig már a Katona József Színház társulatát erősítette. 1994-ben ment át az Új Színházhoz, amelytől 1997-ben vált meg a Bárka Színház kedvéért. 2002-től már ismét a Nemzeti Színház tagja.
A névanalízis szerint a Dorottya olyan személyiség kialakulását segíti, aki élvezi, ha munkáját hibátlanul és zavartalanul végezheti el. Igyekszik minden esetben befejezni azt, aminek nekilátott. Szereti, ha egyedül dolgozhat, a saját tempójában, lépésről-lépésre jól átgondolva, amit tesz. A hirtelen, váratlanul bekövezett változást vagy változtatást rosszul kezeli, ilyenkor nem, vagy csak nagyon nehezen tud alkalmazkodni az újonnan kialakult helyzethez, frusztrálttá és feszültté válhat.
Névnapjukat a Dorottyák február 6-án, június 25-én, szeptember 2-án, 3-án vagy 9-én ünnepelhetik.
Források: Ladó-Bíró, www.kabalarians.com, mek.oszk.hu, Fercsik-Raátz, sulinet.hu.  |