A névanalízis szerint a ?Dóra" név olyan személyiség kialakulását támogatja, aki kedveli a nagy társaságokat, és becsüli a természet szépségét, valamint a művészetet. Rendkívül idealista és romantikus, esetleg érdemes megpróbálnia versekben megörökíteni csodálatos gondolatait. A közönségesség, durvaság nagyon lehangolja. Életének minden területén rendes, néha már kínosan pontos. Önbizalomhiánya és bizonytalansága sok mindent megnehezít. Erősen vágyik a megértésre és az elfogadásra, de mivel nagyon sérülékeny, megtanulta elrejteni érzelmeit. Távolságtartásán kevesen látnak át, kevesen ismerik meg igazán.
A Dóra a Dorottya névnek az önállósult becézője. Görög eredetű név. Jelentése Isten ajándéka. A magyar név a latin Dorothea változatból származik.
Esze Dóra 1969-ben született Budapesten, író, énekesnő. Az ELTE bölcsész karán végzett angol-francia szakon. Eddig öt könyve jelent meg: Málnafolyó, Legyünk barátok, Két tojás, Bodzagőz (Szappanopera), a legutóbbi, Alex és Alex a Föld körül címmel 2005-ben. 2003-ban kapta meg az Ab Ovo Kiadó által alapított, több területen jelentős alkotásokat létrehozó művészeknek odaítélendő Gemini-díjat. A Gemini-díjjat olyan személynek ítélik oda, aki legalább két területen kimagasló teljesítményt nyújt. Egyéb díjai: Cantatrice-díj 2003-ban, Fehér Klára-díj 2004-ben.
A névanalízis szerint a Dóra név olyan személyiség kialakulását támogatja, aki kedveli a nagy társaságokat, és becsüli a természet szépségét, valamint a művészetet. Rendkívül idealista és romantikus, esetleg érdemes megpróbálnia versekben megörökíteni csodálatos gondolatait. A közönségesség, durvaság nagyon lehangolja. Életének minden területén rendes, néha már kínosan pontos. Önbizalomhiánya és bizonytalansága sok mindent megnehezít. Erősen vágyik a megértésre és az elfogadásra, de mivel nagyon sérülékeny, megtanulta elrejteni érzelmeit. Távolságtartásán kevesen látnak át, kevesen ismerik meg igazán.
Becézés: Dóri(ka).
Névnapjukat a Dórák február 6-án, szeptember 2-án vagy 3-án ünnepelhetik.
Források: Ladó-Bíró, www.kabalarians.com, mek.oszk.hu.  |