A szexuális forradalom

A Playboy a hetvenes években még kézről kézre járt, olvasók egymásnak adták. Aztán újságárusoknál lehetett kapni, de ennél nyíltabb folyóiratokat még becsomagolva árultak. Ma már a kirakatokban látunk nemcsak aligöltözött szépségeket, de felpumpált, torz boszorkányokat is. A gyerekek tanították osztálykiránduláson a tanárokat arra, hogy miért állnak az országutak szélén szerencsétlen meztelencombú kislányok a szélben. (Az osztályfőnök azt hitte, hogy koldulnak.)

A szexuális forradalom Richard Krafft-Ebing „Psychopatia sexualis"-ának 1886-os megjelenésével kezdődött meg, aztán jött Freud, aki rádobott még egy lapáttal azzal, hogy a szexualitást az emberi pszichikum egyik központi magyarázóelvévé tette. Ezért részben kiátkozták, részben istenítették. 1903-ban nyílt meg Németországban az első nudista kolónia. Aztán felfedezték a 20-as 30-as években a nemi hormonokat, majd Alfred Kinsey publikálta 17 000 interjúból leszűrt tanulságait a férfiak (1948) és a nők (1953) szexuális szokásairól. Ettől Amerika rosszul lett, Kinsey anyagi támogatását megvonták, de a szellemet már nem lehetett visszagyömöszölni a palackba. Marston Hefnert is „felzaklatták" Kinsey eredményei, s felindultságában 1953-ban megalapította a Playboyt, és kiadta az első számot.

William Masters és Virginia Johnson vizsgálni kezdték a humán szexualitás fiziológiáját, és 1966-ban megjelentették a „Humán szexuális válasz" című könyvüket, amely dacára rideg orvosi nyelvezetének, bestseller lett. A szerzők a siker láttán létrehozták klinikájukat is, ahol szexuális problémákat speciális terápiával kezeltek. Közben 1960-ban megjelent az első fogamzásgátló, ami először szabadította meg a nőket a nem kívánt terhesség félelmeitől. Divatba jött a miniszoknya, a szexuális élvezethez segítséget nyújtó könyvek, s egyáltalán: a szexről lehetett már beszélni. Ez volt a szexuális forradalom igazi lényege, ami a konzervativizmus elleni általános lázadás része volt.

A szexuális forradalom vívmányai

A szexuális forradalom valójában egyfajta szólásszabadságot teremtett, de nem oldott meg semmit. Az emberek többsége ugyanolyan gátlásos, ugyanúgy szexuális zavaroktól szenved ma is, mint ennek előtte, mert a humán szexualitás igazi értelme, és ebből fakadóan zavarai sem ragadhatók meg kizárólag kulturális értékként, hanem csak komplexen, az emberi természet és a szexualitás evolúciós gyökereiből együttesen érthetők meg. A felszínen persze fontos társadalompolitikai és szemléleti változások indultak meg: a nők egyenjogúsítása, a sokféle másság elfogadása, a szexualitással kapcsolatos tiltások oldódása, a liberalizáltabb abortusztörvények mind-mind nyitást jelentettek egy szabadabb világ felé. Másfelől ez a szabadság sokakra rákényszerítet szabadság, akik úgy érzik, nem tehetik meg, hogy „köszönik, nem kérik". Kutyaürülékben és pornóban gázolunk reggeltől estig, tetszik vagy nem tetszik.

Szórakozásként nézni mások szeretkezését: parfüm-, mosópor-, lakóparkreklámok ürügyén mindenhol meztelen testekbe botlani, vagy a bárki számára könnyen hozzáférhető pornó élvezése nem oldja meg senki szexuális problémáját, sőt! Ez nem szexuális forradalom, ez már a forradalom elárulása, a szexbiznisz.

Internetes statisztikák arra utalnak, hogy a meglátogatott internetes oldalak harmada pornó! Vajon boldog szerelmi kapcsolatban élők látogatják ezeket az oldalakat? A prostitúció soha nem látott méreteket öltött, kialakult a szexturizmus, megalakult a prostituáltak szövetsége, amely tagjainak rendes munkahelyet követel. Holnap a nemi erőszaktevők és a gyilkosok is kérnek egy türelmi zónát, ahova elcipelhetik áldozataikat? Pár évtizede még csak két komoly, nemi úton terjedő betegség volt közismert, ma már kb. 20-at ismer az átlagember, köztük az AIDS-t is, amely halálos és amely ellen nem véd 100%-osan az óvszer sem.

A szexuális forradalom szelleme elszabadult, és úgy tűnik, kicsit kezd démonivá válni. Mindez persze nem választás kérdése, ahogy a történelem menete általában nem az. Egyet tehetünk: megadhatjuk a mi egyedi válaszunkat magunknak és gyerekeinknek, s reménykedhetünk benne, hogy mi is valami nagyobb történelmi folyamat részeként jelenünk majd meg az utókor szemében, amit mondjuk, úgy neveznek majd: „kiábrándulás a szexuális forradalomból".

Az evolúció motorja

Az evolúció folyamata nem más, mint organizmusok versenye az elterjedésért, vagyis a szaporodásért. Akinek több életképes és szaporodni képes utódja van, az a későbbiekben még jobban elterjesztheti tulajdonságait a fajon belül. Az evolúciós létrán felfelé haladva egyre nagyobb befektetést igényel az utód világrahozatala és felnevelése, az utódok egyre éretlenebbek, évekig rá vannak utalva anyjukra, szüleikre.

Az emberi csecsemő teljesen életképtelen anyja nélkül, s hogy a gyermekből sikeresen szaporodni képes egyed fejlődjön ki, még vagy 15-20 évnyi szülői gondoskodás szükséges. Az ember előtti és az emberi evolúció sok millió éve alatt számos fontos mechanizmus alakult ki, amely normális körülmények közt képes garantálni azt, hogy a szülői „befektetés" meghozza a kívánt sikert, vagyis az utód szaporodóképes legyen, és szintén szaporodni képes utódokat tudjon nemzeni.

Az evolúcióban tehát minden a szaporodásnak, de nem a szexnek van alárendelve. Ezt a különbségtételt azért is meg kell tegyük, mert a szexuális forradalom, felszabadítva látszólag a szexet a szaporodási funkciótól, egyben megfosztotta attól is, amire az evolúció a nemi élvezetet eredetileg „kitalálta". A „vissza a természethez" jelszó Rousseau óta kicsit kétes jelentéseket is magához vont, mert attól függ, mit értünk természet alatt, hiszen ez volt a jelszava De Sade márkinak is, és ő vissza is tért az ő maga természetéhez. Jobban definiálható, csak nem hangzik olyan jól a „vissza az evolúciós gyökerekhez" jelszó.

Az evolúciós gyökerek

Ha a tetszést és szexuális kívánást akarjuk megérteni (bővebben ld. Csáberő és evolúció című cikkemet), rá kell ébredjünk, hogy ezt is a szaporodási siker növelése mozgatja. A nőknek a magas tesztoszteron és az egészségesség testi, valamint a társadalmi dominancia testi-fizikai jegyeit hordozó férfiak a kívánatosak, míg a férfiaknak a magas ösztrogénszint, az egészségesség és a fiatalság testi jegyei a vonzók. A nők azonban mást választanak aktuális partnernak, és mást (házas)párnak. Előbbi nagyon férfias, de gyakran hűtlen, utóbbi lágyabb, de társ lesz az utódok nevelésében. A férfiak számára még fontosabb a nő hűsége, mert evolúciós szempontból igen hátrányos más utódját sajátként felnevelni (ld. Hűtlenség és evolúció című cikkem), innen ered a férfiak féltékenysége. A női féltékenység más természetű; a nő félelme az, hogy a férfi cserbenhagyja az utódnevelésben. Ezt érzelmi értelemben az veszélyezteti, ha a férfi egy másik nőhöz kezd kötődni, anyagi értelemben pedig az, hogy a férfi megosztja erőforrásait a különböző nőktől született gyermekek közt, pl. gyermektartás fizetésével.

Divatos elmélet, hogy a férfiak eredendően poligám hajlamúak, mert számukra evolúciós előnyt jelent a minél több utód nemzése, akár több anyától is. Párba állítható ezzel az, hogy a nők pedig arra hajlamosak, hogy a „jó" géneket hordozó férfiaktól essenek teherbe, és neveltessék fel gyerekeiket a nem vér szerinti, de a gyereknevelésbe invesztálni hajlandó apákkal. Sok válás és leányanyaság hátterében az áll, hogy az eredetileg választott férfi jó géneket hordozott ugyan, de hűtlen típus volt, vagyis ez egyfajta evolúciós kudarc a nő és gyereke számára. Érdekes, hogy ezt az „evolúciós hibát" elvált anyák mellett felnőtt lányok sokkal gyakrabban követik el. Ugyanilyen családból származó fiúk szintén hajlanak a promiszkuitásra, vagyis a váltogatott partnerekkel való szexuális kapcsolatokra. Mindez a kötődési viselkedés tárgyalásakor válik érthetőbbé.

A poligám és a „jó" gén elméletek ellenére az emberi evolúció a monogámia irányába fejlődött, ugyanis a monogámia teszi alkalmassá a szülőket arra, hogy valóban életképes és szaporodni képes utódot neveljenek fel, megkoronázva ezzel saját szaporodási sikerességüket. A monogámia tehát nem egyszerűen erkölcsi kérdés, hanem, mondhatni, véresen komoly „evolúciós" program. Az a férfi vagy az a nő, aki valamilyen okból nem tud hűséges maradni, házasságát, utódai megfelelő felnevelését és saját evolúciós sikerességét teszi kockára. Nyilván van oka annak is, ha valaki nem tud hűséges lenni, és nem tud bízni a másikban, de erre még visszatérünk.

Érdemes egy gondolat erejéig elidőzni azon, mi az, hogy életképes és szaporodni képes utód. Egyrészt életképes az az utód, aki a társadalmi helyzetéből elérhető gazdasági és társadalmi előrelépésre képes, vagyis képes tanulni, egzisztenciát teremteni, nem válik drogossá, alkoholistává, bűnözővé, képes normál emberi kapcsolatokat létesíteni. Szaporodni az képes, aki képes megfelelő stabil szerelmi kapcsolatokra, majd házasságra szert tenni, a megfelelő pillanatban termékenynek bizonyul, és végül jó apává és férjjé vagy jó anyává és feleséggé tud válni. Ha így kifejtve nézzük ezt az élet- és szaporodási képességet, hát nem könnyű feladat, s a bizonyítványt az utód beválásának mértéke állítja ki. Mert nincs olyan, hogy „olyan rendes szülők voltak, aztán mi lett a gyerekből". A gyerek az lesz, amivé teszik, ez sajnos már csak így van. [Szerkesztői megjegyzés: ma még nem eldöntött, hogy életünket hány százalékban befolyásoljk a környezeti, nevelési hatások és hány százalékban az öröklött gének, az biztos, hogy egyik sem 100%!]

Szendi Gábor

(Folytatjuk.)

Forrás: Lélekbenotthon.hu • Körkérdés: Szexuális szabadosság • 2002. augusztus 30.