AZ ELŐADÁSRÓL: Az előadás azt a témát járja körül, hogy a gyermek fogantatásának, az anyaméhben eltöltött kilenc hónapnak és a születés körülményeinek milyen hatásai vannak későbbi életünkre.
Nem is gondolnánk, hogy születésünk és jelenlegi élethelyzeteink között milyen szoros az összefüggés. Születésünk erősen meghatározza, hogy milyen a saját-és a másik nemhez való viszonyunk, könnyen, vagy nehezen hozzuk-e meg döntéseinket. Mennyire tudunk másokkal együttműködni, nyitottak vagyunk-e a sikerre.
Születésünk körülményei egész életünkre kihatnak, mivel a születésünkkor létrejött minta valamennyi későbbi változási helyzetünkben megjelenik. Változni nehéz, ezért a közösségnek támogatást kellene nyújtania az egyén számára a változások közepette. Az önszerveződő HR-es közösségek képesek érzelmi támogatást nyújtani a manapság igen változó piaci körülmények között.
"Minden születendő kisded azt a hírt hozza, hogy Isten még nem vesztette el hitét az emberben." (Tagore)
"Varázs él mind a kezdetekben" - vallja Hermann Hesse, és sokunkban él a gondolat, miszerint mindent a kezdet határoz meg. Régen is azt tartották, hogy "olyan az ember élete, amilyen a születése".
Így télvíz idején valószínűleg sokan vagytok úgy, hogy egyik náthából még ki sem lábaltatok, már jön a másik. Vagy feltűnt, hogy a gyereknek egész télen folyik az orra, sosem múlik a köhögése, és sorra kapja a középfülgyulladásokat. Szedi az antibiotikumot, és mégis. Gondoltatok már a tejfehérje allergiára?
Rendszeresen visszatérő kérdés, hogy mi ez a Doman módszer és hol lehet utánanézni. Ilyenkor az okosbaba.hu-t ajánlom (ők előadásokat is tartanak), ill. a doman.lap.hu-t (Angolul talán a wikipedia a leggyorsabb infószerzési mód, pro és kontra.)
A magam véleményét eddig nem nagyon mondtam el, részben azért mert még magam is gyűjtöttem az infót, de leginkább azért, mert nem akarom senkinek a lelkesedését letörni vagy idő előtt elvenni a kedvét az egésztől. Aki ettől fél, az akár ne is olvasson tovább.
Az emberi tej egyik alkotója az α-laktalbumin fehérje savas közeg hatására (például a csecsemő gyomrában) olyan szerkezeti változásokon megy keresztül, aminek következtében oleinsavval (egy zsírsav) kapcsolódva képessé válik rákos sejtek elpusztítására.
Rózsahimlő, bizonyos gyógyszerek szedése, dohányzás, alkoholfogyasztás: ezek a leggyakoribb okok, amelyek veleszületett szívbetegséget okozhatnak a gyermeknél. Előfordulhat, hogy bár e betegség már születéskor jelen van, csak későbbi életkorban okoz tüneteket. A szívbetegségekhez vezethetnek emellett bakteriális vagy vírusfertőzések is.