Mivel ma már keverednek fogalmak, kezdjük a szülés meghatározásával: A szülés az a folyamat, mely során a magzat az anyaméhből a szülőcsatornán át a külvilágba jut. Milyen egyszerűen hangzik, és mégis mekkora felfordulás van körülötte. Valószínűleg azért, mert ez az élet kezdőpontja, egész életünkre hatással van, s bizony ma általános jelenség, hogy a lelki tényezőket figyelmen kívül hagyják, aminek egyenes következménye a legsúlyosabb komplikációk fölmerülése a szülés során. Ez tudományosan bizonyított tény, mégis semmibe veszik. Tehát legalább mi tegyük meg, hogy tájékoztatjuk egymást!

 Természetesen lehetőségünk van eldönteni, hogy szülni szeretnénk, vagy azt szeretnénk, ha szülesztenének bennünket.

Egy kedves ápolónő ismerősöm az ide legközelebb eső kórházban sorozatosan ezt a szófordulatot használta esetleírásai során:

„vele nagyon nehéz dolgunk volt, alig bírtuk megszüleszteni!”

Mire én visszakérdeztem tőle, hogy „miért, a te gyermeked nem magától született? azt mondtad, hogy mire megérkeztek hozzád a mentősök, már majdnem kint is volt!”

Erre persze nem tudott mit mondani, mert a tanulmányai és a kórházi közeg meggyőzték őt arról, hogy a szülő nő nem magától szül, hanem szüleszteni kell.

Az ismertető következő részét főleg azoknak ajánlom, akik szülni szeretnének.

1. A saját születésélmény feldolgozása

A szülésre felkészülés fontos pontja a saját születésélmény feldolgozása.

Születésünk minden pillanata, édesanyánk részvétele, a külső hatások, a félelem, az öröm, minden kódolva van bennünk, tudattalanul munkál, s a saját szülésünk idején felszínre törhet.

Ezért fontos megtudni - ha lehet - édesanyánktól, hogyan zajlott a születésünk.

Szükség esetén szakember segítségét kérni, legyen az pszichológus, természetgyógyász, vagy a bába, hogy segítsen a feldolgozásban.

Csak néhány a leggyakoribb élmények közül:

A szülés során belsőleg alkalmazott fájdalomcsillapító szerek eljutnak a magzathoz, akik így öntudatlanul, cselekvésképtelenül élik meg születésüket, elmarad a találkozás élménye, a bőr- és a szemkapcsolat az anyával.

Emiatt a későbbiekben gyakori a magárahagyottság érzése, vagy nehézség fölmerülése esetén a valós megoldás keresése helyett drogok alkalmazása.

Az anya vajúdás, szülés alatti félelme átterjedhet a gyermekre, akit valóságos halálfélelem járhat át, a feszültségtől merev izmok szorításában.

Később bármilyen feszült helyzetben könnyen pánikba eshet az adott személy.

A császármetszéssel született babáknál elmarad a szülőcsatornán való áthaladáskor termelődött hormonok védő, külvilágra felkészítő hatása, a tüdő sem tud felkészülni a lélekzésre, így a kiemeléskor fulladásos állapotba kerülhet a baba, ami később légzési nehézségekben köszönhet vissza.

Szintén császárral született embereknél figyelhető meg, hogy nem tesznek erőfeszítéseket eredmények eléréséért, szükséges változások eszközléséért, mindig kívülről várják a segítséget, a megoldást.

Egész irodalma van a születési élmények feldolgozásának, de ami ebben a legfontosabb, hogy mindenki - amennyiben úgy érzi, hogy félelmei vannak a szüléssel-születéssel

kapcsolatosan -, próbálja meg feldolgozni.

Így egy könnyebb szülésnek nézhet elébe, s megszakítja a súlyos örökség láncolatát, melyet elődeitől kapott, s gyermeke már tiszta lappal indulhat az életbe.

A szülés eredendően, ahogy a természettől kaptuk, szinte teljesen fájdalommentes, szép élmény. Életünk bonyolításával vált ez is egyre nehezebbé.

Sokan hivatkoznak a Bibliára, mely szerint kötelező fájdalmakat átélni az anyának.

Erre álljon itt egy idézet annak a Marie F. Mongannek a könyvéből, akinek a módszerével a holnapi napon megismerkedhetünk:

„A Bibliát tanulmányozva és bibliakutatók véleményét figyelembe véve Dick-Read felfedezte, hogy a héber 'etzev' szót, melyet tizenhatszor használnak az angol King James-féle Bibliában, legtöbbször 'munka, dolog, fáradozás'-nak fordítottak, ám mikor ugyanazon fordítók ezt a szót gyermekszülésre használták, már a 'fájdalom, bánat, szenvedés vagy kín' értelmezést adták neki. Más tudósok is alátámasztották, hogy a próféták nem tettek említést fájdalomról gyermekszülésről szóló írásaikban.”

egy másik idézet ugyaninnen:

„Luther Márton ezt írta: Ha az asszonyok elfáradnak, vagy éppenséggel meghalnak, nem számít. Haljanak csak meg gyermekszülésben. Ezért vannak.”

Ugye nem gondoljuk komolyan, hogy régi korok vallási vezetői szabják meg számunkra, hogy milyennek kellene lennie a szülésünknek?

A fájdalmat a feszültség hatására kialakult, a szülés során szerepet játszó izmok oxigénhiányos állapota, görcsössége okozza.
Az ellazultságnak teljesnek kellene lennie, biztosítva ezzel a méhzáró izmok és a szülőcsatorna lazaságát, rugalmasságát.
Ennek az ellazultságnak előfeltétele a szülők nyugodt, kiegyensúlyozott 'alapállása', melyet a várandósság alatt a szükséges gyakorlatokkal tökélyre fejleszthetnek, valamint a szeretetteljes közeg a szülés idején.

A lazítógyakorlatokról korábban már írtunk, most lássuk, milyen környezetet választhat magának a kismama szüléséhez!

2. Szülés kórházban

A szülés helyszíne alapvetően háromféle lehet: kórház, születésház, otthon (vagy a természet lágy öle, lásd: természeti népek, a Kozma asztrológus házaspár szülésélménye, Világra jönni című film…).

A kórház, mint neve is mutatja, a kórok háza. A kórházban ellenálló kórokozók tömegei, kóros állapotban lévő emberek vannak összegyűjtve.

A kórház működése a felmerülő nehézségekre összpontosít – ezért nincs ott helye egy egészséges, gyermekét váró, szülésre készülő anyukának.

Tudniillik a várandósság és a szülés egy természetes, és a lehető legegészségesebb folyamat – főleg, ha akként bánnak vele és támogatják.

A kórházi személyzet elsődleges célja a kórházi rutin betartása, nem pedig a kismama, vagy a gyermek valós igényeinek figyelembe vétele.

A kórházi rutint valamikor, valakik kitalálták az éppen korszerű tudományos álláspont alapján, rögzítették, és ötven év alatt (körülbelül akkor terelték be a szülő nőket a kórházakba) alig változtattak rajta. Mintha megállt volna az idő.

Pedig ötven év alatt rengeteg felfedezés született már tudományos szinten is, például a test és tudat kapcsolatának újrafelfedezése, a lelki hatások befolyása a testi folyamatokra.

Ezt teljes mértékben figyelmen kívül hagyva (hacsak nem feltételezünk szándékosságot a rendszer részéről, mely könnyen elképzelhető, ismerve társadalmi berendezkedésünk egyéb álnokságait) működik még mindig a kórházi rutin, mely a szülő nőre mint biológiai gépre tekint, amin kellő gombokat megnyomva, üzemanyaggal feltöltve, bizonyos helyeken felnyitva üzemképessé tehető, így a benne kifejlődött magzat kibányászható.

A szülő nőnek ebben persze semmi szerepe nincs, sőt, inkább csak akadályozza a dolgot, útban van, mindent az orvosoknak és a műszereknek köszönhet, és igazán hálás lehet, amiért megszülik neki a gyerekét.

Élő példa: a legközelebbi kórházban kifejezetten nekem címezték azt a mondatot, miszerint: „mi nem a kismama igényeit vesszük figyelembe, hanem a babáét”.

És azt a mondatot, hogy „először szülő nőt mindig vágunk” és azt is, hogy „ide kötözzük majd le az anyuka lábait, hogy a fölösleges mozdulatokat elkerüljük”.

No, ezt csak azért említettem, hogy láttassam, milyen csodákra képes a jó öreg, régen bevált rutin. Az, hogy mára bizonyossággá vált, hogy a rutint képező eljárások kifejezetten károsak lehetnek az anyukára, a szülésre, és így a magzatra is, a kórházban senkit nem érdekel, mert nekik elő van írva, mit hogyan kell tenniük, és ők a szerint járnak el. Gondolkozniuk, vagy a nőre figyelniük tilos.

Ez alapján megkockáztatható a kijelentés, hogy általában a kórház, mai működési formájában egy egészséges anyuka számára nem a legalkalmasabb hely gyermekének a világrahozatalára. Az persze vitathatatlan, hogy a nehéz szülésre számító anyukáknak nagy segítség, hiszen bármi műszereket, sebészeti eljárásokat igénylő gond fölmerül, azt ott el tudják látni.

Ám tudvalévő, hogy a nők legalább 80, más források szerint 95%-a könnyű lefolyású szülés előtt áll, melyet csak megakasztani lehet a különböző beavatkozásokkal.

Egyébként sokszor megfigyelhető, hogy az édesanya méhösszehúzódásai, bármilyen sűrűek voltak is, a kórházba érkezésekor egyszerűen leállnak. Szeretnék minden érintettet megnyugtatni, nem az ő készülékében van a hiba, sőt, remekül működik!

Ugyanis ez az a folyamat, amit állatvilágban is megfigyeltek, hogy a nőstény, amint azt érzi, hogy veszély közeleg, nincs biztonságban, az előrehaladott vajúdását is képes visszafordítani, és akár hetekre leállítani, amíg újra megtalálja biztonságos helyét.

A nő, ahogy elhagyja saját, megszokott környezetét, megérkezik egy rideg, idegen helyre, idegen emberek közé, elkezdik adminisztratív jellegű kérdésekkel ostromolni, és a többi szokásos eljárásnak alávetni, természetes, hogy nem tud a szülésére hangolódni, és leáll vele. Ilyenkor ahelyett, hogy megnyugtatnák az anyukát, mesterséges oxitocint adagolnak neki, amivel újabb beavatkozásokat tesznek szükségessé.

Ezúton szeretném üdvözölni mindazon kórházi szülészeten dolgozó orvosokat, szülésznőket, ápolónőket, akik már beépítették munkájuk menetébe az égetően fontos ’újításokat’, az emberséges bánásmódot.

Ők tisztában vannak vele, hogy a szülést nem vezetni, hanem kísérni kell, és azzal is, hogy a gyermek útja az anyán keresztül vezet, ezért az anya igényeit is legalább annyira figyelembe kell venni, mint a magzatét, sőt, a kettőt egyforma mértékben, hiszen csapatmunkáról van szó.

3. Megkérdőjelezhető beavatkozások

Nézzük meg, hogy mik azok az eljárások, amelyeket viszont még mindig széles körben alkalmaznak az elmaradott kórházak szülészetein, pedig az Egészségügyi Világszervezet egyértelműen károsnak, kérdésesnek, vagy gyakran helytelenül alkalmazottnak minősített:

• Rutinszerű beöntés.
• Fanszőrzet rutinszerű borotválása.
• Intravénás infúzió rutinszerű alkalmazása a vajúdás és a szülés alatt.
• Intravénás kanül rutinszerű behelyezése megelőzésként.
• Háton fekvő helyzet rutinszerű alkalmazása a vajúdás alatt.
• Oxitocin adagolása (a baba megszületése előtt) olyan módszerrel, melynek során a hatások nem ellenőrizhetőek.
• Kőmetsző pozíció alkalmazása a szülés alatt, kengyellel vagy anélkül.
• Hosszan kitartott, irányított nyomás a kitolási szakban.
• Hüvelyfalak masszírozása és nyújtása a kitolási szakban.
• A méhüreg rutinszerű, kézzel való ellenőrzése (betapintás) a szülés után.
• Rutinszerű burokrepesztés a tágulási szak korai fázisában.
• A nő hasára gyakorolt nyomás a kitolás alatt.
• Oxitocin rutinszerű adagolása, a köldökzsinór kontrollált húzása.
• A köldökzsinór korai elszorítása.
• A vajúdó korlátozása abban, hogy egyen vagy igyon a vajúdás és a szülés során.
• Gyógyszeres fájdalomcsillapítás.
• Fájdalomcsillapítás epidurális érzéstelenítéssel.
• A magzat műszeres monitorozása.
• Ismételt vagy gyakori hüvelyi vizsgálat, különösen akkor, ha ezt többen végzik.
• A vajúdás és a szülés gyorsítása oxitocinnal.
• A nő más szobába való átszállítása a kitolási szak kezdetén.
• Húgyhólyag-katéterezés.
• A méhszáj teljes vagy közel teljes eltűnését követően arra biztatni az asszonyt, hogy nyomjon akkor, amikor ő maga még nem érez nyomási ingert.
• Meghatározott időtartamú kitolási szakhoz való merev ragaszkodás (például egy óra), akkor is, ha az anya és a magzat állapota jó és a szülés halad.
• Műtétes szülésbefejezés (fogóműtét, vákuumextrakció, császármetszés)
• Gyakori vagy rutinszerű gátmetszés.

Kiegészítésképpen ide kell még sorolnom a rutinszerű mesterséges szülésindítást is, nem is értem, hogyan maradhatott le a listáról.

Nézzünk meg egy-két elemet közelebbről!

Kőmetsző pozíció, azaz háton fekvő testhelyzet alkalmazása szülés alatt. Szülni lehet ülve, állva, guggolva, négykézláb, oldalt fekve, de a legkevésbé háton. Annál már csak a fejenállás lehet rosszabb, ahogy mondani szokták.

Természetes, hogy a gravitáció erejét érdemes fölhasználni. Háton fekvéskor ez elmarad, viszont a gátba tökéletesen bele tud ütközni a baba, ezért gátmetszéshez folyamodnak.

Jelzőt sem találok rá, de talán jobb is, hogy micsoda dolog az orvos részéről a saját kényelmét az anya könnyebb szülése, és a gyermek könnyebb születése elé helyezni.

Képes átvágni egy erős, vastag, és fontos izomköteget, csak azért, hogy neki ne kelljen az anya szabadon választott testhelyzetéhez igazodni.

Gátmetszés. Az esetek 5%-ában volna valóban szükség erre a beavatkozásra, ha hagynák a nőt szülni. Fölösleges fájdalmat, kínokat okoznak ezzel, a nehezen gyógyuló seb a mindennapi tevékenységek végzésében is akadályozza az anyukát és hosszú hónapokra tönkreteheti a házaspár szerelmi együttlétét.

A női nem leírhatatlan meggyalázása ez a művelet, a hátra kényszerített szülési testhelyzettel együtt.

Burokrepesztés. A méhszájat kíméletesen tágítja a vízzel telt magzatburok. Amikor ezt kilyukasztják, a víz elfolyik, a méhfal, mint egy összedőlt sátor zuhan a babára, és iszonyatos sebességgel kényszeríti őt kifelé. A méhszáj természetellenes gyorsasággal kell, hogy táguljon, elviselhetetlen kínokat okozva ezzel az anyának. Halálesetek is származtak már belőle.

Ezt az eljárást valóban azért szokták alkalmazni, hogy gyorsabban történjen a szülés.

Ez vajon kinek jó?

A burok a tágulási szakasz végén általában magától megreped – ha mégsem, az sem gond, olyankor szokott burokban születni a baba.

Elenyésző azon esetek száma, amikor az édesanya fáradása miatt fontos a burokrepesztés, de azt is csak a méhszáj kellő tágulásánál szabad végezni, nem pedig két ujjnyinál, ahogy egyes helyeken teszik.

Fájdalomcsillapítás. A belsőleg alkalmazott gyógyszeres fájdalomcsillapító eljut a magzathoz is. Az anya elkábul, képtelen erőkifejtésre, a méhösszehúzódások is leállnak, a szülés elakad. Ilyenkor adagolnak neki oxitocint, amitől újra erős fájások kezdődnek, újabb fájdalomcsillapítást szükségessé téve, és így tovább, ördögi kör. A baba sokszor oxigénhiányos állapotban jön a világra.

Ugyanez fönnáll az epidurális érzéstelenítésnél. Az anya nem érez tolóingert, a baba elakad a szülőcsatornában, fogóval, vakummal, erős hasi nyomással lehet csak kiráncigálni szegény gyermeket.

Sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a természetes fájdalomcsillapítási módokra.

Ezek a meleg zuhany, melegvizes kád, talp- és derékmasszázs, vajúdó labda, homeopátiás szerek, illóolajok, lazító- és légző gyakorlatok alkalmazása.

Kórházi szülés esetén előzetesen egyeztetni kell alkalmazásukról, és beleírni a szülési tervbe.

Császármetszés. A császármetszés egy műtét, melynek során a méh falán vágott nyíláson át emelik ki a magzatot. A már említett születésközpontban kevesebb, mint két százalék a császármetszések aránya, viszont vannak Brazil magánkórházak, ahol több mint 80%. Nálunk, Magyarországon ez az arány, kórházanként 10 és 40% között mozog

Ebből is világosan látszik, hogy nem minden esetben van szó életmentésről.

Vagy az egyik hazai kórházban jobban működnek a nők, mint a másikban?

Valaki nem mond igazat.

A császármetszés legalapvetőbb kockázatai a sebgyulladás, későbbi várandósság során a méhlepény letapadásának nehézsége, következő szülés során hegszétválás esélyének növekedése.

Ha az Egészségügyi Világszervezet ajánlásának nem hiszünk, akkor vessünk össze egy kórházi szülési statisztikát (már ha találunk ilyet), kedvenc születésközpontunkéval, ahol ismétlem, a nők 98,6%-a természetes módon, tehát minden beavatkozás nélkül, hüvelyi úton szüli meg gyermekét!

Ehhez képest nálunk fordított az arány, az először szülő nők 90%-ának átmetszik a gátját!

A szülések 30%-a császármetszéssel végződik!

Említsük meg azt a rendkívül egyszerű tényt is, hogy általában a kórház annál több juttatásban részesül, minél többet vet be a modern orvoslás eszközeiből, szereiből, eljárásaiból.

S mivel sok orvos tevékenységét hivatás helyett munkának tekinti, ebből nem csinál lelkiismereti kérdést. Feltételezhetjük, hogy ez a szülészetekre is igaz.

A császármetszésekre ez ugyanígy vonatkozik.

Azt hiszem, elég egyértelmű, hogy mely irányzat felé kellene tartanunk nekünk, anyukáknak

(és apukáknak!), valamint az orvostársadalomnak, ha javítani szeretnének az arányokon. Már csak példát kell venni és azok után cselekedni, akik a jobb eredményeket elérték!

Hogy mit tehetnek az anyukák? Azt tehetik, hogy nem vetik magukat alá teljes mértékben az orvos elképzeléseinek, hanem kifejezik az igényeiket!

Félünk attól, hogy mit szól az orvos igényeink kifejezéséhez?

Nagyon egyszerű: ha azt tapasztaljuk, hogy az orvos gyanakodva néz ránk, amiért alapvető kívánságokat fogalmazunk meg, azonnal hagyjuk ott!

Előbb-utóbb rá fog kényszerülni, hogy változtasson álláspontján, és egyenrangú félként tekintsen a nőre.

A kereslet alakítja a kínálatot – ez igaz a szülészeti ellátás területén is.

Amint említettem, vannak ugyanis kórházak, orvosok, akik már figyelembe veszik ezeket a szempontokat – ha a szülő nők átpártolnak hozzájuk, és a többiek dologtalanul maradnak, el kell, hogy gondolkozzanak működésük helyességén.

Egyébként milyen vicces, hogy egy férfiorvos, csak azért, mert orvosi egyetemet végzett, azt hiszi, jobban tudja, hogyan kell szülni, mint maga a nő. Elképesztő, mik vannak.

Egy idézet F. Várkonyi Zsuzsanna pszichológussal való beszélgetésből:

„Kérdezheti bárki, vajon nem túlzás-e ennyire sok negatívumot feltételezni az orvosokról. Válaszul elmondhatom például, hogy jó húsz évvel ezelőtt nagyszámú orvostanhallgatóval végeztek el egy összetett személyiségteszt-sorozatot. Olyan mélylélektani tesztekről volt szó, amelyek valóban a személyiség soha be nem vallott, ám viselkedésben nagyon is megnyilvánuló rétegeit mutatják meg. Például, hogy mennyire van bennük meg az együttérzés, vagy éppen a szadizmus, hogyan tudnak agresszív ösztöneikkel bánni. Az egyéni teszteredményeket aszerint rendszerezték, hogy milyen szakirányt akart az illető a későbbiekben választani. Drámai különbségeket találtak: a legrosszabbul karbantartott ösztönéletük azoknak a hallgatóknak volt, akik a sebész és a szülész-nőgyógyász szakirányt akarták választani. Kivétel persze mindig van. Senki ne higgye azt, hogy aki sebésznek vagy szülésznek megy, az gazember. Én is ismerek mindkét szakterületről nagyszerű embereket, akik természetesen szakemberként is nagyon jók. De statisztikailag nézve a legtöbb durva ösztönéletű medikust mégis a sebész és szülész pályát választók között találták. Nem véletlenül, hiszen a szokásosnál véresebb, drámaibb, és - ha tetszik - csodatevőbb, amit ő csinál - vagy legalábbis az az illúzió, hogy ő csinálja.”

(A rendezetlen ösztönélet pedig a szülőkkel – elsősorban az anyával – való kapcsolatban, a magzat-, illetve gyermekkorban gyökeredzik. Tehát a szülész-nőgyógyász orvosok nagy részének feldolgozatlan élményei vannak, melyeket tudattalanul nőpácienseiken keresztül igyekeznek magukban kioldani. Az az orvos, amelyik durván bánik a rá bízott nővel, áttételesen saját anyján igyekszik bosszút állni, amiért az elhanyagolta, nem védte meg, bántalmazta, stb.)

Hogy hogyan alakulhatott ki a szülészorvosok felsőbbségtudata, pontosan nem tudni. Valószínűleg, a szülések kórházba terelésekor sokukban munkált tényleges segítő szándék, mivel úgy érezték, olyan tudás birtokában vannak, ami másnak nem lehet, s ezt a köz javára kívánták felhasználni.

Másrészt, miután minden egyéb területet meghódítottak, maradt egy, a nők legbelsőbb világa, amit soha nem tudtak megérteni - viszont érezték benne az ismeretlen eredetű erőt, amitől megrémültek, hiszen nem tudták ellenőrizni, irányítani… Egyszerűen piszkálta a csőrüket, hogy van, ahol nem lehetnek urak, ezért megteremtették, hogy lehessenek.

Mára a szülészeti rutin teljes mértékben kiszolgálja az embertelen társadalmi folyamatokat, mivel anya és gyermek meghitt kapcsolatát csírájában fojtja el a borzalmas szülésélményekkel, a gyermek azonnali elválasztásával, s a kórházban töltött napok társas magányával, ahol az anyukát nemhogy megerősítenék anyaságában, hanem több esetben a porig alázzák.

Ezekből az újszülöttekből alakulhatnak ki könnyen a családtagjaiktól elszigetelt, a munkáltatót feltétel nélkül kiszolgáló, lelketlen, érzéketlen vásárlógépek.

Povisel-Tresó Panni

Születés Hete Fesztivál 2010

Május 2-a, Markaz