Gondolatok a szülésfelkészítésről

A szülésre készülődés egyéni módja nem helyezi egyik szülésmódot sem előtérbe a másikkal szemben, és nem állít fel mércét sem, amit teljesíteni kell. Abban tud segíteni, hogy a résztvevők választása belső lehetőségeiket, és a számukra biztonságot adó utat kövesse, legyen az a hagyományos vagy az alternatív módja a szülésnek, hogy hatékonyan ráhangolódhassanak az előttük álló feladatra (szülés és szülőség), és hogy a körülményektől függetlenül saját belső biztonságuk, saját megoldásaik rendelkezésre álljanak.

A dallam megszületése

Ma is él Kelet-Afrikában egy törzsi szokás, amely a leendő szülők új szerepre való felkészülését támogatja.

Még csak a gondolat született meg a pár fejében, hogy gyermekük szülessen, amikor a leendő anya magányosan elvonul, hogy – mintegy lélektani fészket rakva – megszülessen a fejében egy dallam. A születendő gyermekük dallama. Ezt először a párjával osztja meg a nő, és csak ezután kerül sor a fogamzást célzó fizikai aktusra.

A várandósság ideje alatt gyakran dúdolják ezt a dallamot, megszólítva ezzel a babát és a közösség tagjait is, akiket ez tudósít arról, hogy valakinek az érkezése várható. Ez a dallam aztán végigkíséri a megszületett gyermek egész életét, és majd halálát is.

Egy adott törzs rítusai egyébként még a gyermekvállalás előtt garantálják – beavatási szertartásaik segítségével – a gyerekből felnőtté, illetve a lányból anyává válás folyamatát. A szülés ezekben a társadalmakban az élet természetes részeként zajlik, ahogy egyéb sorsfordulók is. A szülőgeneráció pedig – a törzs adott szokásrendszeréhez igazodva – odaengedi a fiatalokat az események színhelyére, akik így igazából megtapasztalhatják például a szülés lényegét is.

A civilizációs folyamat következményei

A formális szülésfelkészítés a civilizáció terméke, amely az ipari társadalomban érte el intézményesedésének csúcsát. A szülés körüli időszak természetes körülmények között megoldatlan (sokszor halálos) szövődményei indokolttá tették az 50-es években a szülés kórházba kerülését, és a szakszerű ismeretek túlsúlyba kerülését a szülés vezetése közben. Ekkor nyert polgárjogot az aktív (gyógyszeres) fájdalomcsillapítás is, mint a szenvedés enyhítésének orvosi feladata. A fizikai biztonságra koncentrálva a szülés a hozzátartozóktól elzárva, orvosi aktusként zajlott le, és ezzel a felkészülés-felkészítés informális csatornáit (mesék, családi információk, hagyományok) is szükségszerűen felváltották a hivatalos szülésfelkészítő „tanfolyamok".

Közben a felnőtté nyilvánítás és a szülői szerepre való testi, lelki és szociális alkalmasság kevésbé megbízható, formális rítusokban jelenik meg. A rítus négyszögletes formát ölt, személyi igazolványnak hívják, és egyáltalán nem garantálja tulajdonosának a felnőtt szerepekre való érettségét.

A szülésre való felkészítés legismertebb civilizált módszere a pszichoprofilaxis, amely a szülésre való fizikai és lelki felkészítést vállalja magára. Célja: pozitív irányba befolyásolni a szülő nők magatartását a szüléssel kapcsolatban. Ennek elősegítésére feltételesreflex-gyakorlatokat végeztek várandós nőkkel, hogy a nők fejében fájásként élő és szenvedésként elvárt méhösszehúzódásokhoz új, kevésbé szenvedéssel teli válaszokat (pl. örömteli várakozást: „minden méhösszehúzódással egyre közelebb jutok a babámhoz") társítsanak.

Vissza a természetes szüléshez: az első, még tétova lépések

A harmincas évek elején a nyugati társadalmakban mintegy újra felfedezték a természetes szülést, vagyis azt hangsúlyozták, hogy a szülés alatt érzett fájdalom összefügg a félelemmel és a feszültséggel. Így arra összpontosítottak a felkészítésnél, hogy megszüntessék a félelmet. Akkor és ezzel a céllal lett a felkészítés része a torna, a relaxáció- és a légzéstechnikák. Ezekkel az eszközökkel a nők nagy része hatékonyan képes megbirkózni a szülés alatti diszkomfortérzésekkel.

A 40-es években ez a megközelítés kiegészült azzal, hogy ha egyszer a szülés természetes folyamat, amelyben az orvosnak az esetleges komplikációk fellépéséig csak megfigyelő szerepe van, akkor viszont megnőhet az apák, és ezzel az érzelmek szerepe a szülészeti team munkájában.

A fájdalom lélektani eredetének felismerése, és ennek megfelelő módszerekkel való kezelése nagyon fontos előrelépést jelentett. E módszerek legfontosabb elemei:

• a szülésre és azon belül a fájdalom kontrollálására, illetve a kórházi környezettel való együttműködésre készíti fel a nőket,
• szakszerű ismeretet ad a szülés folyamatáról és körülményéről,
• fontos célkitűzése az ismeretlentől való félelem csökkentése,
• tanulási folyamatként fogja fel a készülődést, és ehhez egy egységes (szerinte mindenkire igaz) felkészítési metódust ad,
• hatása főként a figyelemelterelésben rejlik,
• teljesítményhelyzetté teszi a szülést, amennyiben elhiteti, hogy föl lehet készülni rá, akár egy versenyre.

Viszont eltekint

• attól, hogy bemutassa a szülés igazi természetét, amely nem tűr semmiféle szabályozást, struktúrát (legyen az külső, vagy belső),
• a szülő nő egyedi élményeitől és szükségleteitől,
• a differenciált odafigyeléstől.

E nézetrendszer magyarországi reneszánszát a 80-as évek közepétől éli. A szülészeti ellátásban bekövetkezett változások (apás szülés, rooming-in, korai bőrkontaktus az újszülöttel stb.) kezdete is ekkorra datálódik. A kórházi szülésfelkészítő tanfolyamok, amelyek mára szinte az egész országban elterjedtek, a fenti elméletből és gyakorlatból merítenek, és tartalmilag alkalmazkodnak az elmúlt 14 év szülészeti ellátásban bekövetkezett változásaihoz.

Alternatív módszerek színrelépése Magyarországon

Néhány helyen (a fővárosban inkább, mint vidéken) a hagyományos ellátás mellett „alternatív" és „családközpontú" szülészetek hirdetik munkájukat, új fizikai és lélektani helyzetet teremtve napjaink szülőgenerációjának. A hagyományos, poroszos rendszerben diktálják a szülést: az, hogy hogyan kell lélegezni, milyen hangot szabad kiadni, hogyan kell elhelyezkedni, és miként érezni a „fájásokat", egyértelmű elvárásként jelenik meg. Az előző generáció még így szülte meg a mostanit, a passzív, tekintélytiszteletet követő magatartás mintáját örökítve.

Az alternatív szülészeti módszerek ma még nem teljesen egyértelmű helyzetet teremtettek a magyarországi kórházi gyakorlatban. Egyes szülőszobákban megjelent a komfortot szolgáló eszközök (fit-ball, dobogó, bordásfal, szülőszék stb.) és személyek (partner, barátnő, dúla, szülő) mellett egy újfajta gyakorlat is, amely nagyobb mozgáslehetőséget ad a szülő nőnek és családjának. A szemlélet pedig hol változatlanul a régi, hol lassabban, hol gyorsabban követi a tárgyi változásokat.

Szemléleti változások és a mindennapi gyakorlat

Igazi problémát az okoz – és erre számtalan példa van –, ha a szemlélet és a gyakorlat nem fedi egymást, vagyis ha a szülészet és azon belül a szakemberek nem vállalják igazi szemléletüket és gyakorlatukat. Ilyenkor csak a szülőszobában derül ki, hogy mi rejtőzik egy-egy szlogen mögött.
Ugyanígy nehézséget okozhat a szülő nő nem megfelelő hely- és önismeretéből fakadó, többnyire a divatnak vagy mások rábeszélésének engedő választása. Az „alternatív" vagy „természetes szülés" ugyanis gyakran egyfajta etalonként jelenik meg, amelynek választása és „teljesítése" az egyedül elvárható magatartás.

Pedig az alternativitás – egyfajta szabadság jelenléte – új és nehéz feladat lehet, és nemcsak a szakembereknek. A mai szülőgeneráció arra van szocializálva, hogy megfeleljen a külső elvárásoknak, hogy kövesse az utasításokat. Az „alternatív szülészet"-ben azonban megjelenik a lehetősége és a helyzet által megkívánt igénye annak, hogy saját erőikre, érzéseikre támaszkodva kövessék a szülés belülről diktált útmutatásait. Mindezt a személyes érettség különböző fokán, és egy generáció tapasztalata nélkül, a kórházi rutin adta keretek között.

Ezt csak nehezíthetik azok a fent említett helyzetek, amelyek a nem egyértelmű, és ellentmondásoktól sem mentes szülészeti változásokból (ugyanazon a helyen a szemlélet és a gyakorlat különbözősége, az alternatív „rutin" megjelenése, valamint a szülő nők nem megfelelő informálása egy-egy szülészet valódi működéséről) fakadnak.

Így manapság akkor sincs könnyű helyzetben a szülésfelkészítő, ha „csak" a körülményekre való felkészítést vállalja. Mindenesetre a „hivatalos" szülésfelkészítésnek többnyire ez a tartalma, ami korrekt módon végrehajtva valódi helyismeretet ad, és igazi támpontot jelenthet a szülés előtt állóknak.

Miről szólhat még a szülésfelkészítés?

Azt nem nehéz belátni, hogy mindenki más, minden szülés más, és mindenkinek a készülődése, ráhangolódása is más-más utat követhet.

A fájdalmon kívül számtalan egyéb „dolog" is jelen van a szülőszobában:

• A szülő nő (illetve a pár) a maga élettörténetével, amelyben a kapcsolatuknak, a gyermekvállalásnak örömteli vagy gondokkal teli érzelmi felhangja van.
• Az az előző generációk által ránk hagyott „lélektani hagyomány", amely a szüléssel kapcsolatos attitűdöt alapvetően meghatározza.
• A várandósság által hozott lélektani feladatok (mint pl. a magzat elfogadása, lányból anyává válás, gyermekszerepből felnőtté válás, szerelmespárból szülőpárrá válás a nemi szerepek megtartásával) megoldottsága vagy megoldatlansága a pár mindkét tagjában.
• A szülés – szakszerű ismereteken túlmutató – természete, amely arra próbál nagy erővel rávenni minden szülő nőt, hogy elvárásait, tudatosságát levetkőzve fenntartás nélküli önátadással kövesse „utasításait".

A legtöbb esetben egyszerre kell megoldani több feladatot: a várandósság miatt egyre sürgetőbbé váló felnőtté válást, a szülővé válást, és azon belül a szülést, amely még napjainkban is úgy jelenik meg, mint ami hosszú időre minősíti a szülői szerepre – főleg az anyaságra – való alkalmasságot.

A szülési élmény jelentősége

A szülés akkor működik jól, ha nagy a személyes mozgásszabadság, lehetőség van a pszichés megküzdésre, a testhelyzet szabad megválasztására, hangok kiadására, mások bevonására. A szülési élmény az alkati adottságokon és a konkrét helyzet tárgyi és személyi feltételein túl a személyiség érettségétől is függ. Ennek hatása az élet minden területén jelen van, de szülés közben különösen élesen és fájdalmasan merülhet fel. Minden nő úgy szül, ahogy az életét éli, tehát különbözőképpen. Ezért más lehet az a mód is, ahogyan kinek-kinek a készülődését, anyaságra/apaságra való ráhangolódását támogatni lehet.

Ez számtalan kérdést felvet anélkül, hogy el ne ismerné a klasszikus szülésfelkészítő metódusok létjogosultságát, mint egyfajta lehetséges módszert a sok közül:

• Hogyan lehet felkészíteni a nőket/párokat az átadható ismereteken túl arra is, hogy a szülés munka is és élmény is, és ez túlmutat a szülés fizikai aktusán, és az anyaság premierjét is jelenti?
• Hogyan lehet szélcsendben tanulni a vihart?
• Hogyan lehetséges egységes rutinnal készíteni/készülni arra, ami legbelül mindenkinél másképpen zajlik?
• Hogyan lehet arra felkészíteni, ahogyan majd csak ők fogják átélni a szülést?
• És mi a szakember feladata?

És mi a szakember feladata?

Ismeretközlés? Igen. Nagyon fontos az igazi, pontos információnyújtás a kórház hagyományos vagy alternatív gyakorlatáról éppúgy, mint a szülés természetes folyamatáról vagy a kórházi szülés természetéről.

Ha azonban a készülődés időszakát úgy fogjuk fel, hogy ezzel minden érintett (a pár férfitagja is!) újfajta közegbe (lélektani, szociális és nem utolsósorban biológiai) kerül, amellyel való ismerkedés és az ahhoz való alkalmazkodás több szintű (tudatos és tudattalan) feladatot jelent, akkor a „szülésfelkészítő" feladata is bővülhet.

A felkészülés útjai

Ahogyan nincs két egyforma várandósság, úgy egyedül üdvözítő felkészítési rutin sincs.

A várandós pár készülődik (fizikailag, érzelmileg, praktikusan-tudatosan és/vagy ösztönösen), a szakember pedig anélkül, hogy megadná a készülődés elvárható és követendő módját, számtalan lehetőséget nyitva tartva állhat rendelkezésére a hozzá fordulónak. Így biztosíthat hátteret ahhoz, ami belül történik, és nyújthat olyan segítséget, amire személyesen neki van szüksége, hogy saját megoldásait megtalálva zárkózhasson fel az eseményekhez.

Az igazán ideális az lenne, ha mindenki a saját kompetenciájának megfelelően választhatna, és találhatná meg az őt támogató és számára biztonságot nyújtó – hagyományos vagy alternatív – közeget már a felkészülés időszakában is.

Az érdeklődő manapság már találkozhat az szülésre/szülőségre való felkészülést differenciált módon támogató komplex programokkal is (Aktív Szülés Program, Szülősuli, Saját Úton Alapítvány stb.) Az ebben részt vevő szakemberek részéről ez a szakmai felkészültség melletti nyitottságon és rugalmasságon kívül olyan információs (előadás, konzultáció szakemberekkel), pszichoterápiás (hipnózis, relaxáció, mozgásterápia, önismereti módszerek vagy más), mozgásos (torna, thai-chi stb.), vagy egyéni konzultációs lehetőség biztosítását feltételezi, amelyek segíthetik a belső elvárások megfogalmazását, az érzések tisztázását, és a saját belső lehetőségekhez való közel jutást, ha kell, a félelmek és mindazon pszichés elakadások oldását, amelyek akadályozhatják a „megnyílást" az új jövevény és az új szerep előtt. Sok olyan kérdés, érzelem, vágy vagy félelem merülhet fel ily módon, amely befolyásolhatja azt, hogy milyen módon éljük meg az anyává válást és a vele járó fizikai és lelki jelenségeket.

A módszerek alkalmazását színesíti, hogy a párnak csak az egyik tagja, vagy a leendő szülőpár együtt veszi-e igénybe (sőt előfordulhat más családtag megjelenése is).

Mire valók és mire nem az egyes módszerek?

„Hogyan tudom majd használni a relaxációt vagy a gátizomtornát, és eszembe fog-e jutni a megfelelő légzéstechnika szülés közben?" – érdeklődnek gyakran a kismamák. Általános elvárás a módszerekkel kapcsolatban, hogy konkrét segítséget nyújtsanak a szülés körüli időszakban: hogy „megfelelően" tudjanak lazítani, „helyesen" lélegezni, „jól" – lehetőleg csendben – viselkedni, és közben tudni azt, hogy mi történik.

Ezek a kívánságok – amelyek megvalósulása esetén a kórházi struktúra elvárásának is eleget tesz a szülő nő – egyfajta viselkedéskontroll-tanulással többé-kevésbé kielégíthetők. Előre begyakorolhatók, és a szülés egyes szakaszaihoz köthetők bizonyos testhelyzetek, légzéstípusok, izomlazítások és tudás. Ennek a „begyakorlott" viselkedésnek az ereje a figyelemelterelésen kívül elsősorban az a biztonságot adó érzés, hogy alkalmazója a szülés teljesen ismeretlen és váratlan érzései közé nem eszköztelenül, hanem kontrollfunkciókkal felkészülten érkezik. Nemkívánatos „mellékterméke" az ilyen helyzeteknek a szülőnők által „kontrollvesztésnek" vagy „rossz teljesítménynek" megélt tapasztalat, amikor nem tudják maradéktalanul alkalmazni a tanultakat. Ez persze bekövetkezhet, de nem azért mert „nem készült" a résztvevő, hanem mert a szülés ereje, és „tudása" felülírhatja az előzetes elképzeléseket.

Az újabb keletű elvárások azoktól származnak, akik készek találkozni az igazi érzéseikkel, és arra vágynak, hogy a szülésük minden mozzanatát és érzését követni tudják. Igény esetén része lehet a felkészülésnek a direkt módszerek nyújtotta tanulási folyamat is (hogy legyen egy fogódzó akkor, ha a szülés szenvedélyes, viharos érzései között „hánykolódni" kezdene az „utazó", és a mozdulatokat és a légzést nem a szülés „diktálja"), a hangsúly azonban itt áttevődhet az indirektebb módszerek alkalmazására, amelyek az önátadást, az érzésekkel való együttmozgást, a testi üzenetek elfogadását és hitelét, az ösztönösséget, a rugalmasságot, a „megnyílást", a kreatív megoldásokat támogatja.

E célok érdekében a módszerek széles skálája alkalmazható (pl. meditációs mozgás, táncterápia, kapcsolatmélyítő dramatikus csoport, éneklés, egyéni pszichoterápia stb.), amely adott esetben ezt támogatja.

Az ilyen irányú készülődés kevesebb „konkrétumot" ígér, nem helyezi egyik szülésmódot sem előtérbe a másiknál, és nem állít fel mércét sem, amit teljesíteni kell. Abban azonban tud segíteni, hogy a résztvevők választása belső lehetőségeiket és a számukra biztonságot adó utat kövesse, legyen az a hagyományos vagy az alternatív módja a szülésnek, hogy hatékonyan ráhangolódhassanak az előttük álló feladatra (szülés és szülőség), és hogy a körülményektől függetlenül saját belső biztonságuk, saját megoldásaik rendelkezésre álljanak.

Melyik a jó módszer?

Mindenkinek az, ami azt nyújtja, amire szüksége van, ami megoldásaiban azonos hullámhosszon van a szülő nővel (illetve a szülőpárral), és amelynek választása belülről fakad. Jó akkor, ha alkalmazása nem kötelező, hanem fakultatív, és nem mint egyedül üdvözítő lehetőség jelenik meg. Jó, ha a szülés valamennyi érintettjére – köztük a „várandós apákra" is – gondol. Jó, ha hiteles objektív és szubjektív (belső) információkhoz segít hozzájutni. Igazán ideális az, ha a párok a különböző szintű belső munkát és részvételt kínáló programok egyes óráiból teljesen tetszőleges összetételben és óraszámban állíthatják össze a leginkább testreszabott felkészülési programjukat.

Összefoglalva

Civilizált körülményeink nyújtotta lehetőségeink között ezek a szülésfelkészítések olyan lehetőségek lehetnek, amelyek hatékonyan képesek támogatni a szülésre és gyermeke fogadására készülődő anya/szülőpár ráhangolódását a bennük zajló/velük történő folyamatokra.

A résztvevők jobban informáltakká válnak a szülésről, a körülményekről és önmagukról, így hatékonyabban és kompetensebben tudnak választani a különböző lehetőségek között, követve belső szükségleteiket. Így jobban megtalálhatják belső biztonságukat, még ha körülményeik nem ideálisak is. Ettől a szülési élmény jobb minőségűvé válik, és a szülészeti mutatók (kevesebb szövődmény jelenléte és gyógyszer alkalmazása) javulása figyelhető meg.

Békési Beáta

[Szerkesztett és rövidített változat]

Az írás eredetileg Nem a gólya hozza címmel a Születéskalauz 2001 című kötetben jelent meg.

Forrás: babanet.hu • Publikációk rovat • 2002. január 16.